A város Beskitas negyedében található 16 emelet épület földszintjén található bárban felújítási munkálatok folytak a nappali órákban, amikor tűz keletkezett.
A török hatóságok szerint legalább 29-en vesztették életüket, az áldozatok a munkálatokat végző munkások – írja az Index.
A lap szerint az oltásban 86 tűzoltó vett részt, 31 tűzoltóautóval. A tűz okát egyelőre nem tudni, a török hatóságok ugyanakkor elfogatóparancsot adtak ki a szórakozóhely menedzserével, a felújítási munkálatokért felelős vezetőjével, valamint három másik munkahelyi vezetővel szemben – írja az MTI.
Az Index a Haber Türk hírportálra hivatkozva azt írja, hogy a szórakozóhely 1987-ben kapott hivatalos működései engedélyt, melyet 2018-ban újítottak meg. Davut Gül kormányzó szerint ugyanakkor az épület és a szórakozóhely jellegéből adódóan feltehetőleg illegálisan zajlott a felújítás.
Nem is gondoljuk, mivel járulunk hozzá a téli erdőtüzekhez
Szakemberek szerint már nem csak a szárazságot és az emberi figyelmetlenséget kell okolni egy-egy terület lángba borulásakor, hanem az éghajlatváltozást lelassítani vagy csökkenteni. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ