Feltehetően rovarirtáshoz használt foszfin okozta a halálát annak a török-német családnak, amely Isztambulban halt meg – jelentették török sajtóforrások a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva. A T24 török híroldal és a HALK TV televíziós csatorna úgy tudja, a boncolás során a négy holttest – a szülők és a két gyerek – vérében és gyomrában nem találtak ételmaradványokat, ellenben nagy mennyiségű foszfinra bukkantak.
A közzétett jegyzőkönyv megerősítette a gyanút, hogy a család halálát a rovarirtószer okozta, amelyet abban a szállodában használtak, ahol a négy ember megszállt.
Az ügyben először ételmérgezés gyanúja miatt indítottak vizsgálatot, ám nem sokkal később olyan jelekre bukkantak, amelyek szerint az ágyi poloskák ellen használatos szer okozhatta a tragédiát.
A szállodát nem sokkal a család halála után kiürítették, miután két másik, hányingerre és szédülésre panaszkodó vendég is kórházba került, majd az épületet később le is zárták.
A nyomozás során eddig 11 embert vettek őrizetbe.