„Ezennel ismét kijelentem a közgyűlés előtt, hogy Irán soha nem törekedett és soha nem is fog törekedni atombomba létrehozására. Nem törekszünk atomfegyverekre. Ez a mi meggyőződésünk, amely a Legfelsőbb Vezető és a vallási hatóságok által kiadott rendeleten alapul. Ezért soha nem törekedtünk tömegpusztító fegyverekre, és soha nem is fogunk” – mondta az ENSZ által biztosított fordítás szerint Maszúd Peszeskján, Irán elnöke.

Az Iránban ellenőrzéseket végző ENSZ nukleáris felügyeleti szerve júniusban kijelentette, hogy bár nem tudja garantálni, hogy Irán nukleáris programja teljes mértékben békés célú, „nincs hiteles jele" egy aktív, összehangolt fegyverprogramnak sem – emlékeztetett a gyűléstől közvetítő Reuters.

Peszeskján bűnözőnek nevezte  Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és erős agressziónak az amerikai és izraeli támadásokat, amelyek szerinte „pontosan akkor történtek, amikor diplomáciai tárgyalások útját jártuk, a diplomácia súlyos elárulását és a stabilitás és béke megteremtésére irányuló erőfeszítések aláásását jelentették. Ez a szemtelen agresszió, súlyos csapást mért a nemzetközi bizalomra és a régió békéjének kilátásaira” – tette hozzá. 

Zelenszkij: „A fegyverek döntik el, ki marad életben”

Többször is a fegyverek fontosságát említette Ukrajna elnöke az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédében. Volodimir Zelenszkij szerint csak így tudják garantálni saját biztonságukat.