Voltaképpen ingyen kínálják a káposztát Ukrajna egyes részein, miután a piac több irányból is nyomás alá került. Túl sok áru jelent meg egyszerre, miközben a kereslet, a tárolási kapacitás és az energiaellátás is gondot okoz a termelőknek – számol be a fruitveb.hu a nyilvánvalóan Kárpátaljára is kiható anomáliáról.
A háború sújtotta keleti szomszédunkban rendkívüli helyzet alakult ki, a legsúlyosabb gondok azonban Nyugat-Ukrajnát érintik. A termelők ott egyszerre küzdenek a káposztakínálat felduzzadásával, a kereslet visszaesésével és logisztikai nehézségekkel egyaránt.
A piaci árak olyan mélypontra süllyedtek, hogy sok gazdaság számára már a betakarítás is veszteséget termel
– fogalmaz a Dívány.
A Ternopil térségében működő termelőknél a legkiélezettebb a válság, a termelői árak mindössze 1,5-8 hrivnya/kilogrammonként alakulnak,
azaz mindössze 11-61 forintos árszintről van szó.
Ez ráadásul 85 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi árakhoz képest. Nem csoda, hogy sok gazda inkább térítésmentesen próbál a romlásnak induló készletektől megszabadulni.
Egy sor nehézség áll emögött
A probléma egyik fő okozója a káposztatermesztési területek jelentős növekedése, mivel sokan e mellett döntöttek, hiszen termesztése viszonylag kiszámítható és gyorsan értékesíthető. Ebből pedig csakhamar jelentős kínálatbővülés kerekedett. A csapadékos, elhúzódó betakarítási időszak pedig a termény minőségét is rontotta. A korszerű tárolókapacitások hiánya úgyszintén súlyos gond,
ez is rányomja bélyegét a kényszer szülte helyzetre.
Az áramkimaradások pedig mindezt még tovább tetézik, mert sok termelő csak aggregátorok segítségével tudja működtetni a tárolókat, ami 10-25 százalékkal növeli a költségeket.