Hat levágott emberi fejet találtak kedden Mexikó középső részén, a Puebla és Tlaxcala államok közötti úton – számol be az MTI a horroresetről.
A Mexikónak ezen szegletében korábban nem látott esetet sofőrök jelezték,
majd azt a tlaxcalai ügyészség is megerősítette.
Egy további koponyára és emberi maradványokra a nyugat-mexikói Colima városában bukkantak rá – közölte a rendőrség helyi médiumok szerint.
A Tlaxcalában talált fejek hat férfihoz tartoztak az ügyészség szerint, amely már megindította a vizsgálatot.
Helyi médiaértesülések szerint egy, a helyszínen talált írás szerint
gázlopásban érintett bűnszövetkezetek csaptak össze.
Kábítószerrel és üzemanyaggal üzletelő bandákról eddig is tudtak Puebla és Tlaxcala államokban, de eddig ilyen fajta erőszakos bűncselekmény nem történt, ellentétben az ország északi (Egyesült Államokkal határos) és a csendes-óceáni partvidéki államaival, ahol több mint tíz éve fordulnak elő hasonló esetek a drogcsempészbandák rivalizálásának következményeként.
Június 30-án az észak-nyugati Sinaloa államban egy úton húsz holttestet találtak, közülük ötöt lefejeztek.
A kormány által a kábítószer-kereskedelem ellen 2006-ban indított hadjárat óta több mint 450 ezer emberölést és százezer eltűnést regisztráltak Mexikóban a hivatalos statisztikák alapján.
Kokaincsempész-hálózatra csaptak le, több milliárd forintnyi drog akadt fenn a szitán
Mennyiségben és értékben nézve is óriási fogást tudhatnak magukénak a francia és a spanyol hatóságok emberei, akik 138 kilogrammnyi kokainra bukkantak. Bővebben >>>
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal