A davosi Világgazdasági Fórum csütörtöki napjának délelőttjén hivatalosan is megalapította a Béketanácsot Donald Trump több más kormány- és államfővel együtt. Az Index azt írja, a hivatalos aláíráson személyesen jelent meg mások mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Javier Milei, Argentína elnöke és Prabowo Subianto indonéz elnök is.
A tanácsot egyébként maga az amerikai elnök vezeti majd, ő nevezheti ki utódját az élén, és vétójoga lesz benne.
„Ez egy nagyon izgalmas nap, régóta készülődtünk rá”
– így kezdte beszédét Donald Trump, a Béketanács ötletgazdája és megvalósítója.
Az amerikai elnök szerint bár „mindenki a részese” akar lenni a testületnek, ám az ünnepélyes esemény előtt alig egy órával Yvette Cooper brit külügyminiszter kijelentette, az Egyesült Királyság nem vesz részt a Béketanácsban Vlagyimir Putyin jelenléte miatt. Tony Blair egykori brit miniszterelnök azonban szintén jelen volt az eseményen, de ő csupán a tanács végrehajtó bizottságában kap helyet.
Donald Trump úgy látja, „béke van a Közel-keleten”, ezután megismételte korábbi állításait, miszerint nyolc háborúnak vetett már véget elnökként. „Ez volt az, amiről azt hittem, hogy könnyű lesz, de végül valószínűleg ez lett a legnehezebb” – utalt az orosz-ukrán háborúra.
Ma a világ gazdagabb, biztonságosabb és sokkal békésebb, mint egy évvel ezelőtt volt. (...) Mindenki, aki itt van, egy világsztár
– húzta alá Trump, aki kettesével fogadta az országvezetőket asztalánál, hogy aláírják a chartát. A magyar kormányfő Indonézia államfőjével egyszerre szignózta a dokumentumot.
A rendezvény egy pontján
Trump „kemény fickónak” nevezte Orbán Viktort.
Amint aláírták az alapító okiratot, a ceremónián Trump kijelentette: az új testület együtt fog működni az ENSZ-szel, amelyben szerinte „rengeteg lehetőség rejlik”.
Kapcsolódó
Nem kerül pénzbe, még
Bár az aláírási ünnepség nagy várakozásokkal telt, a dokumentum tartalma a nyilvánosság számára egyelőre ismeretlen. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy jelenleg még pénzügyi kötelezettségvállalással nem jár a tagság. Az alapító okirat értelmében eddig arról röppentek fel hírek, hogy egymilliárd dolláros (kb. 330 milliárd forintos) befizetést vár el azon országoktól, amelyek három évnél tovább maradnának a szervezet tagjai, ám a kormányhatározat szerint a csatlakozás az alapokmányhoz még nem kerül pénzbe.
A meghívott kormányok többsége egyelőre kivár, noha az amerikai elnök nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy nem pusztán a gázai háborút zárná le, hanem a világ összes fegyveres konfliktusát rendezné.
Eddig Szaúd-Arábia, Egyiptom, Törökország, Jordánia, Indonézia, Pakisztán, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Argentína, Albánia, Örményország, Azerbajdzsán, Izrael, Fehéroroszország, Marokkó, Kazahsztán, Koszovó és Vietnám döntött a csatlakozásról Magyarország mellett.
A tanács végleges összetételét azonban még nem erősítették meg.
Ismeretes, az Egyesült Államok által támogatott „Béketanács” kitűzött célja a Gázai övezetben az Izrael és a Hamász közötti háború utáni törékeny tűzszünet kezelése.
Románia nemet mondott arra, amiért Orbán Viktor egészen Davosig utazott
Románia nem csatlakozik a Béketanácshoz, mert nem tud annyi pénzt szánni erre a célra, mint amennyit Donald Trump kér a tagságért. Bukarest sajtóhírek szerint az "elemző várakozás" állapotában van. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga