Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban napok óta folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.
A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. Hangsúlyozom a polgármesterek és a családapák felelősségét. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket
– fogalmazott a francia elnök, aki szerint az internetes közösségi oldalak meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben".
Emmanuel Macron szerint az erőszakba torkolló éjszakai gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalak segítségével szervezik, és a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában.
Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek
– tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.
17 éves zavargó férfiak
Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó – akik közül 408-at a párizsi régióban vettek őrizetbe – háromnegyede kiskorú, a zavargások résztvevőinek átlagéletkora 17 év. Kizárólag fiúkról és fiatal férfiakról van szó, és egy részük a tavaszi több százezres nyugdíjreform elleni tüntetések résztvevői közé keveredő rendbontókhoz hasonlóan antikapitalista anarchista. Egy másik csoport az elővárosok hátrányos helyzetűnek számító lakótelepein lakó tinédzserekből áll.
Elfogadhatatlanul kihasználják egy tinédzser halálát, amelyet mindannyian elítélünk, miközben most a megemlékezés és a gyász ideje van
– hangsúlyozta az elnök, határozottan elítélve "az igazolhatatlan erőszakot, amelynek nincsen semmilyen legitimitása".
Negyvenezer rendőrt mozgósítanak a franciák
Heves zavargások kezdődtek Franciaországban miután egy tinédzsert megöltek a rendőrök Párizs egyik külvárosában. A francia elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az éjszakai összecsapások után. Macron megpróbálja elkerülni a 2005-höz hasonló zavargásokat. Bővebben --->A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr a saját elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.
Kétezer gépkocsit gyújtottak fel
Míg kedden éjjel elsősorban a párizsi régió elővárosaiban történtek zavargások, szerdán és csütörtökön már a nagyvárosokra is átterjedt az erőszak. Rendőrségi források szerint 492 középületet (iskolákat, polgármesteri hivatalokat, közintézményeket, szociális központokat) és kétezer gépkocsit gyújtottak fel, a tűzoltók 3880 tűzesetet regisztráltak köztereken, 249 rendőr pedig megsebesült.
Franciaország legszegényebb megyéjében, a Párizstól északra fekvő Seine-Saint-Denis valamennyi településén követtek el rongálásokat, elsősorban a középületekben, de Drancyban a rongálók egy kamionnal betörték egy bevásárlóközpont bejáratát, amelyet aztán részben kifosztottak és felgyújtottak. Párizs belvárosában fosztogattak is mintegy negyven üzletben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz