Oroszország nemrég észak-koreai ballisztikus rakétákat használt Ukrajnában, és iráni rakétákat is vásárolna – közölte csütörtökön a Fehér Ház egyik vezető tisztségviselője. „Információink szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a közelmúltban ballisztikus rakétaindítókkal és több ballisztikus rakétával látta el Oroszországot. Az orosz erők 2023. december 30-án minimum egy ilyen észak-koreai rakétát kilőttek Ukrajnában” – mondta újságíróknak John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, hozzátéve, hogy Moszkva napokkal később további rakétákat is kilőtt.
Az első rakéta egy nyílt mezőn landolt. Az Egyesült Államok még kiértékeli a második kilövés okozta károkat. „Arra számítunk, hogy az oroszok további észak-koreai rakétákat fognak használni Ukrajna polgári infrastruktúrájának célba vételére és ártatlan ukrán civilek megölésére” – tette hozzá Kirby.
Kapcsolódó
Putyin új rakéták után fürkészik
A két ország közötti partnerség a globális színtéren való közös elszigeteltségük eredménye, és azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen új utakat keresni ukrajnai offenzívájának további támogatására.
A szóvivő kedden azt is megerősítette, hogy Oroszország iráni rakétákat is keres, amiről korábban a Wall Street Journal is beszámolt. A rakéták növelnék a Kreml képességét Ukrajna kritikus infrastruktúrájának célba vételére, és már tavasszal Oroszországba kerülhetnének, de amerikai tisztviselők nem hiszik, hogy az üzletet véglegesítették volna.
Észak-Korea vélhetően üzembe helyezte új atomreaktorát
Az ország Jongbjonban működő fő nukleáris komplexumában forró víz kilépését észlelték – állítja Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt