Az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország megállapodott 314 hadifogoly cseréjéről a csütörtökön Abu-Dzabiban tartott tárgyalásaikon – jelentette be Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja az X-en.
A politikus az Ukrinform ukrán állami hírügynökség beszámolója szerint hangsúlyozta, hogy öt hónapja ez az első fogolycsere-megállapodás Kijev és Moszkva között. Kiemelte, hogy ezt az eredményt az „alaposan előkészített és eredményes béketárgyalásoknak” köszönhetően sikerült elérni.
Trump megbízottja láthatóan pozitív hangot ütött meg a fogolycserével és a továbbiakkal kapcsolatban.
Bár még sok munka áll előttünk, az ilyen lépések azt mutatják, hogy a folyamatos diplomáciai erőfeszítések kézzelfogható eredményeket hoznak, és hozzájárulnak az ukrajnai háború befejezéséhez. A megbeszélések folytatódnak, és a következő hetekben további előrelépés várható
– ígérte bejegyzésében.
Witkoff megköszönte az Egyesült Arab Emírségeknek, hogy helyszínt biztosított a tárgyalásokhoz, valamint Donald Trump elnöknek, kiemelve szerepét a megállapodás elérésében.
A megállapodást a fogolycsere tényét később Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette. Közölte, ennek eredményeként 157 ukrán hadifogoly térhet haza. Utasította egyúttal az ukrán tárgyalóküldöttséget, hogy próbáljanak megállapodásra jutni további hadifogolycserék lebonyolításáról is.
Az MTI emlékeztet, Abu-Dzabiban szerdán kezdődött újabb kétnapos tárgyalási forduló Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország képviselőinek részvételével. A három ország előző háromoldalú találkozóját Abu-Dzabiban január 23-24-én tartották, akkor a háború befejezésének paramétereit vitatták meg, és a katonai vezetők meghatározták a további egyeztetések kérdéslistáját.