Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Brain Bar 2023 jövőfesztivál Violence next door (Erőszak a szomszédságban) című panelbeszélgetésén vett részt, a másik két felszólaló Brendan McNamara védelmi elemző és Martin Gurri egykori CIA-elemző, A nyilvánosság lázadása című könyv szerzője volt, akik egyetértettek a honvédelmi miniszterrel abban, hogy a béke a legfontosabb.
A honvédelmi miniszter a harmadik világháború kitörésének lehetőségéről elmondta, hogy amíg nyílt fegyveres konfliktus van, addig a háború eszkalációjának esélye rendkívül nagy.
Most láthatóan azért csökken a háború intenzitása, mert a felek katonailag nem tudnak megbirkózni egymással, de a mögöttük álló erők és a fegyveres megoldás iránti elszántság nem segíti elő a világbékét
– mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a nemzetközi közösség döntése vezetett ahhoz, hogy a háború egy globális konfliktussá eszkalálódott, ugyanakkor méltatta a NATO-t, kijelentve, hogy egy dolog biztos, mégpedig az, hogy a NATO működik. Azt mondta, hogy amikor a háború kitört, a NATO gyorsan cselekedett, és az ezzel elkezdődött folyamatnak Magyarország is részese.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról