Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik – mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba; 85 sérültet a közeli kórházakba szállítottak. A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat, mintegy 250 embert autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe.
A görög állami televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonatok roncsai között. A mentésben részt vevő egyik egészségügyi alkalmazott annyit mondott:
Soha életemben nem láttam még ilyet. Ez tragikus.
A vagonok közül több megsemmisült vagy teljesen roncsolódott, ami különösen megnehezítette a mentést, több kocsi erősen füstölt vagy lángolt. A roncsok közé szorult emberek kiszabadítása folyik, de igen nehéz körülmények között. A láriszai kórház tisztviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak.
Konsztantinosz Agorasztosz a SKAI TV-nek elmondta, hogy az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült. Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy miért ütközött össze a két vonat.
A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.
„A baleset pillanatában felugrottunk, mert az ablakok hirtelen felrobbantak. Az emberek sikoltoztak és megijedtek. Szerencsére ki tudtuk nyitni az ajtókat, és elég gyorsan el tudtunk menekülni. Más vagonokból nem tudtak kiszállni az utasok, az egyik kigyulladt” – mondta a még mindig sokkos állapotban lévő fiatalember. Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy miért ütközött össze a két vonat. A görög média szerint ez volt Görögország eddigi legsúlyosabb vasúti balesete – számolt be róla az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora