Az intézkedés mottója: "a mobil maradjon az iskolatáskában" – mondta el Kiriákosz Pierakákisz oktatási miniszter a Szkai hírtelevíziónak. Aki nem tartja be a szabályt, egy napra kitiltják az iskolából, többszöri kihágás esetén pedig több napra is kizárhatják az érintett gyereket az oktatásból. Abban az esetben pedig, ha egy tanuló engedély nélkül videofelvételt készít társairól vagy a tanáráról, még szigorúbb büntetésre számíthat, végső esetben ki is rúghatják, és másik iskolát kell keresnie – mondta el a tárcavezető.
Kiriákosz Micotákisz kormányfő is kitért a kérdésre a hét közepén tartott kormányülésen, amelyet a görög rádió közvetített. Azt mondta,
A gimnáziumi tanárok szakszervezetének szóvivője a rádióban azt mondta, fontos, hogy ne büntetéssel fenyegessék a diákokat, hanem igazán győzzék meg őket arról, hogy iskolaidőben ki kell kapcsolni a telefonokat.
A héten eljutottunk odáig, hogy a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját felfüggesztették, mert bejelentette, hogy az iskola nem tartja be a szabályt, és nem fogja elvenni a diákoktól a telefont. Az iskola vezetése szerint nem tiltani kell, hanem a digitális kultúrára megtanítani a fiatalokat, itt egyébként arról is olvashat, hogy más országok hol tartanak a mobilok iskolai betiktásával kapcsolatban >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt