Geert Wilders, a legutóbbi választáson győztes Szabadságpárt vezetője lemondott arról, hogy Hollandia következő miniszterelnöke legyen.
A Politico arról ír, hogy a döntés hónapokig tartó zaklatott koalíciós tárgyalások után született meg, miután Wilders pártja nem tudott megegyezni a kormányalakításról a leköszönő miniszterelnök, Mark Rutte Szabadságért és Demokrácia Néppártjával (VVD), az Új Társadalmi Szerződéssel (NSC) és a Farmerek és Polgárok Mozgalmával (BBB).
A holland NOS közszolgálati televízió szerint a többi pártvezető a tárgyalások folytatásának feltételeként szabta meg, hogy Wilders adja fel a miniszterelnöki pozíciót.
"Csak akkor lehetek miniszterelnök, ha a koalíció összes pártja támogatja ezt. Ez nem történt meg" – írta Wilders szerdán az X-en.
1982 óta ez lehet az első eset, hogy a holland választásokon győztes párt vezetője nem lesz miniszterelnök.
Wilders döntését azzal indokolta, hogy lehetővé tegye egy jobboldali kabinet felállítását. A koalíciós tárgyalásokon részt vevő többi pártvezető azonban már elzárkózott a miniszterelnöki poszttól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak