Ferdinand Romualdez Marcos, a Fülöp-szigetek elnöke országos katasztrófahelyzetet hirdetett a Kalmaegi tájfun okozta súlyos pusztítás miatt. A döntés célja a helyreállítás felgyorsítása és a következő, esetlegesen szupertájfunná erősödő vihar, a Fung-Wong érkezésére való felkészülés.
Hírügynökségi jelentések szerint a katasztrófavédelmi hatóságok eddig legalább 142 halálos áldozatról számoltak be, további 127 embert pedig eltűntként tartanak nyilván. Több mint 500 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a rendkívüli áradások miatt, amelyeket a tájfun okozott.
A legsúlyosabban a középső tartományok, különösen Cebu, Negros Occidental és Negros Oriental érintettek. Cebuban 71 halálesetet és 65 eltűntet jelentettek, míg a két Negros-tartományban további 30 halálos áldozatot és 62 eltűntet regisztráltak – közölte Bernardo Rafaelito Alejandro, a polgári védelem helyettes vezetője.
A mentőcsapatok éjjel-nappal dolgoznak az utak megtisztításán és az eltűntek felkutatásán. „A legnagyobb kihívás jelenleg a törmelék eltakarítása" – mondta Alejandro a DZBB rádiónak.
A tartományban egész falvak kerültek sár és törmelék alá, számos járművet a víz az épületek tetejére sodort.
A tájfun, amelyet helyben „Tino"-ként is emlegetnek, csütörtök reggel hagyta el a Fülöp-szigeteket, miközben 155 km/órás állandó szélsebességgel és 190 km/órás széllökésekkel haladt tovább Vietnám felé – közölte a Fülöp-szigeteki Meteorológiai Szolgálat.
Vietnámban mintegy 350 ezer ember evakuálását rendelték el Gia Lai tartományban, mivel a hatóságok heves esőkre és erős szélre figyelmeztettek, amelyek veszélyeztethetik a mezőgazdasági területeket és az alacsonyan fekvő vidékeket.
A Fülöp-szigeteken mindeközben a meteorológusok egy újabb trópusi vihart figyelnek, amely az ország keleti és északi régióihoz közelít. A szakemberek szerint a Fung-Wong péntekre elérheti a tájfun, szombatra pedig a szupertájfun erősséget.
A Fülöp-szigeteket évente átlagosan 20 trópusi vihar sújtja; a legsúlyosabb az elmúlt évtizedben a 2013-as Haiyan tájfun volt, amely több mint 6300 emberéletet követelt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál