Francois Bayrou francia kormányfő hétfőn jelentette be, hogy szeptember 8-ára, két héttel a törvényhozók munkába állása előtt, rendkívüli ülést hív össze.

A miniszterelnök arra számít, hogy ha a konkrét megszorítási javaslattal nem is, legalább azzal egyetértenek a képviselők, hogy Franciaország súlyos pénzügyi helyzetét orvosolni kell. Az esélyek viszont a régóta centristának számító politikus ellen szólnak. A Nemzeti Tömörülés és az Engedetlen Franciaország is a kormány megbuktatása mellett tette le a voksát.

Annak érdekében, hogy Bayrou túlélje a szavazást, meg kell győznie a szocialistákat arról, hogy a kormány mellett szavazzanak, a párt vezetője, Olivier Faure azonban élesen bírálta ezt a lehetőséget. A balközép párt még mindig dühös Bayrou-ra az év eleji nyugdíjreform-tárgyalások kudarca miatt – írja a Politico.

A francia kormányfőnek a törvényhozási folyamat későbbi szakaszában kellett volna bizalmi szavazáson részt vennie. Így viszont, hogy két nappal a szeptember 10-i országos leállás előtt hívott össze ennek kapcsán rendkívüli ülést, gyorsított eljárásban néz szembe a kormány összeomlásának esélyével.

A túlélésre játszik a kormányfő, de a szellemet közben kiengedte a palackból

Úgy érzi sajtóinformációk szerint François Bayrou francia miniszterelnök, hogy nyárig nem kell bizalmatlansági szavazástól félnie. Azzal azonban ő is tisztában van, hogy ősszel rázós hónapok várhatnak rá. Lábujjhegyen kell majd járnia több területen is a kormányfőnek, 2026 elejétől azonban elterelődhet róla a figyelem.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.