Új közlekedési reformot vezetnek be Párizsban, a klímavédelem, a balesetek számának csökkentése érdekében
márciustól a városi autópálya egyik sávját csúcsforgalomban a munkába járóknak tartják fenn.
A francia fővárost körülölelő Boulevard Périphérique
- egy 35 kilométer hosszú autópálya,
- amely az egyik legforgalmasabb útszakasz Párizsban;
- naponta mintegy 1,5 millió autó megy át rajta,
- az egész város körüli közlekedési hálózatot köti össze,
- és itt a legmagasabb a légszennyezés, valamint a szálló por szintje,
- pedig a környezetében több mint félmillióan laknak.
A célok elérése érdekében októberben már csökkentették a sebességhatárt a Boulevard Périphérique-n 70-ről 50 kilométer per órára. Az olimpia alatt ideiglenesen egy sávot már a sportolóknak és résztvevőknek tartottak fenn - írja a derstandard.at.
Az adatok szerint a városi autópályán a sofőrök 80 százaléka egyedül közlekedik, ha többen osztoznának az autóban, az csökkentené a dugókat, a zajt és a környezetszennyezést is.
Ezért
a Boulevard Périphérique bal oldali sávját ezentúl hétfőtől péntekig 7.00 és 10.20 óra között, valamint 16.00 és 20.00 óra között a legalább két személyt szállító személygépkocsik (telekocsi), taxik, buszok és mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők számára tartják fenn.
A rendelkezés életbelépésekor egyelőre átmeneti időszak indul, amelyben a tilalmat figyelmen kívül hagyó sofőröket világító táblák szólítják fel a sávváltásra.
Május 1-jétől azonban már 135 eurós bírságot kaphat a szabályszegő, ha a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott ellenőrző rendszer rajtakapja.
Forgalmi dugók és balesetek esetén a sávot rövid időn belül újra meg lehet nyitni.
Más francia városokban, például Strasbourgban, Grenoble-ban, Rennes-ben, Lyonban, Lille-ben és Nantes-ban már tesztelik a telekocsi-közlekedésre szolgáló külön sávokat. A szabályozást új közlekedési tábla - kék alapon fehér rombusz - jelzi.
A városi autópályán bevezetett szabályozás része a párizsi közlekedési fordulatnak, amelynek célja az autóhasználat csökkentése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító