A francia kormány bejelentette, hogy július 1-jétől tilos lesz a dohányzás a strandokon, parkokban és iskolák közelében, buszmegállók és sportlétesítmények környékén. „Ahol gyerekek vannak, ott a dohánynak el kell tűnnie” – magyarázta Catherine Vautrin egészségügyi miniszter az Ouest-France újságnak adott interjújában. A dohányzásmentes terek kialakítása a 2023–2027-es Nemzeti Dohányzás-ellenőrzési Program intézkedéseinek része volt.
A Le Monde azt is megírta, hogy a tilalom be nem tartása 135 eurós bírságot vonhat maga után. Vautrin úgy véli, hogy a dohányzás szabadsága „ott ér véget, ahol a gyermekek tiszta levegőhöz való joga kezdődik”.
Az iskolák körüli tilalom határait a végrehajtási rendelet fogja meghatározni, a kávézók teraszait és az elektronikus cigarettákat nem érinti a szabályozás.
A dohányzásellenes szervezetek aggódtak amiatt, hogy a kormány részéről nem születtek konkrét döntések. A cselekvésre vágyó 1600 önkormányzat önkéntesen már kiterjesztette a dohányzás tilalmát a nyilvános helyeken parkokra, strandokra, sípályákra, iskolai területekre stb.. A Rákellenes Liga hétfőn közzétett felmérése szerint a franciák 62 százaléka támogatja a dohányzás szélesebb körű tilalmát a nyilvános helyeken.
A dohányzás évente 75 000 ember halálát okozza. A Francia Kábítószer- és Függőségi Viselkedésmegfigyelő Központ adatai szerint ez a francia társadalomnak évi 156 milliárd euróba kerül (elveszett életek, életminőség és termelékenység, megelőzésre, elnyomásra, ellátásra fordított közkiadások stb.), ebből az alkohol 102 milliárd euróba kerül.
Halálra cigizik magukat a magyarok, de van némi remény
A hagyományos cigaretták piaca jelentős visszaesést mutat Magyarországon, miközben az ártalomcsökkentett dohánytermékek, például a hevítéses technológiájú szálak eladásai dinamikusan növekednek. A változó fogyasztási szokások nemcsak az egészségügyi hatásokat, hanem a dohánypiac szerkezetét is átrendezik, miközben a feketepiac továbbra is számottevő árnyékot vet az ágazatra. Mindezek árnyékában pedig második helyen áll hazánk az Európai Unióban a dohányzás okozta halálozásokat illetően.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről