Rendkívüli szigorúan ellenőrzött börtönt építenek a radikális iszlamista bűnözők és a kábítószer-kereskedők számára Francia Guyana területén. Gérald Darmanin igazságügyi miniszter a területen tett látogatása során elmondta, hogy a börtön a szervezett bűnözőket veszi célba, a kábítószer-ellátási lánc minden szintjén.
A 400 millió eurós létesítmény már akár 2028-ban megnyílhat. A börtönt az Amazonas dzsungeljének mélyén, az északnyugati Saint-Laurent-du-Maroni régióban, egy elszigetelt helyen építik meg – írja a BBC.
A tervet azután jelentették be, hogy az elmúlt hónapokban egész Franciaországban bűnszervezetek célpontjává váltak a börtönök és az ott dolgozó személyzet.
A börtön 500 elítélt befogadására lesz alkalmas, egy külön szárnnyal, amelyet a legveszélyesebb bűnözők elhelyezésére terveztek.
Francia Guyana Franciaország egyik régiója Dél-Amerika északkeleti partvidékén. Lakosai jogosultak szavazni a francia választásokon, és hozzáférhetnek a francia társadalombiztosítási rendszerhez és egyéb támogatásokhoz is.
A francia hatóságok az Európától rendkívül távolra épített börtönnel azt akarják elérni, hogy a drogbárók semmiféle kapcsolatban ne lehessenek a bűnszervezetekkel, még a cellák falai között sem. A hatóságok ugyanis régóta küzdenek azzal, hogy a börtönökbe több tízezer kapcsolattartása szánt mobiltelefon szivárgott be.
Saint-Laurent-du-Maroni a hírhedt Ördög-szigeti büntetőtelep egykori kikötője, ahová 1852 és 1954 között 70 ezer elítéltet küldtek a francia szárazföldről.
A büntetőtelep volt a helyszíne Henri Charriére francia író Pillangó című világhírű regényének, amelyből később hollywoodi film is készült Steve McQueen és Dustin Hoffman főszereplésével.
Így fest most a rettegett börtön, amit Trump újranyitna – képek
A hosszú évtizedek óta inaktív Alcatraz a világ egyik legendásan hírhedt börtöne, újabban az amerikai elnök újra szélesre tárná kapuit. Fotókon mutatjuk a jelenleg uralkodó állapotokat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon