Több mint 768 ezer Ford-dízelt hívtak vissza Európa-szerte egy súlyos környezetvédelmi probléma miatt, miután a német ADAC autóklub kimutatta, hogy a járművek jelentős része elbukott a műszaki vizsgán. A háttérben a Ford dízelmodelljeinek hibás részecskeszűrője és a német vizsgálati módszertan szigorítása áll – írja a Telex.
A német hatóságok tavaly nyár óta egy új, részecskeszámlálós vizsgálattal mérik a korszerű dízelek kibocsátását, mely sokkal pontosabb, mint a Magyarországon még mindig használt elavult opacitás – átlátszatlansági – mérő. Az új eljárás során derült ki, hogy a Fordok részecskeszűrője (DPF) a regenerálási folyamat alatt túlmelegedhetett, ezáltal károsodott és nem szűrt megfelelően.
A Ford szoftverfrissítéssel és szükség esetén alkatrészcserével orvosolta a hibát. Az érintett autók gazdái 10 évre vagy 160 ezer kilométerre szóló kiterjesztett garanciát kaptak, a szűrőcserére hároméves jótállás jár. Aki korábban saját zsebből javíttatta meg a hibát, az jogosult lehet a költségek visszatérítésére is – amennyiben számlával tudja igazolni azt.
Közben Magyarországon is zajlik a vizsgáztatás reformja: már évekkel ezelőtt beszereztek 25 darab modern részecskeszámláló műszert, ám ezek a Teles tudósítása szerint eddig nem kerültek beüzemelésre, és a környezetvédelmi ellenőrzésekre vonatkozó jogszabályokat sem módosították. Így itthon még olyan dízelek is átmennek a vizsgán, amelyekből illegálisan eltávolították a szűrőt.
A részecskeszámlálás uniós szinten is előírás lesz: az új irányelvek elfogadása után minden tagállamnak két éve lesz bevezetni az új technológiát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye