Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a visegrádi országok együttműködése helyreállhat, miután az októberi cseh választások eredményeként új kormány alakul Prágában. Fico úgy véli, a V4 Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország számára egyaránt nélkülözhetetlen partnerség, amelyet a korábbi cseh kormány politikája gyengített meg.
„A V4 megszűnt létezni, és ehhez nagyban hozzájárult a Petr Fiala vezette cseh kormány. Úgy gondolom, hogy az új kormány politikája újra életet lehelhet ebbe az együttműködésbe” – mondta Fico a szlovák közszolgálati STVR televíziónak adott interjúban.
A szlovák kormányfő szerint a visegrádi együttműködés újjáélesztése különös jelentőséggel bír Magyarország számára is, hiszen Budapest – akárcsak Pozsony – kritikus álláspontot képvisel Ukrajna fegyveres támogatásával kapcsolatban.
A leköszönő cseh kabinet ebben a kérdésben Varsóhoz hasonlóan a katonai segítségnyújtás híve volt, ami további feszültségeket okozott a V4 tagjai között. A nézetkülönbségek miatt a Petr Fiala vezette kormány korábban felfüggesztette a szlovák féllel folytatott konzultációkat.
Most viszont az új cseh vezetés, amelyet a választásokon győztes Andrej Babis irányít az ANO mozgalom élén, már aláírta a koalíciós megállapodást a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) és az Autósok pártokkal. Babis a héten megerősítette, hogy célja a visegrádi együttműködés újraélesztése – írja az MTI.