Történelmi nyitás előtt áll a katolikus egyház. Szerdán ül össze a Vatikánban a Szinódus, amely a katolikus egyház egyik legjelentősebb tanácsadó testülete. Mostanáig csak püspökök ülhettek a szervezetben, Ferenc pápa reformtevékenységének köszönhetően azonban most először laikusok, vagyis nem felszentelt személyek, köztük nők is bekerültek – közölte az Euronews.
Csiszár Klára személyében erdélyi magyar teológus is meghívást kapott a 464 résztvevő közé.
„Világszerte 700 millió katolikus nő van, itt az ideje, hogy az egyház hallgasson is rájuk. A kiválasztási folyamat bebizonyította, hogy rengetegen hallatni szeretnék a hangjukat, és egyenlő jogokat követelnek maguknak” – magyarázta az egyik szervező, Kate McElwee.
A Szinódusban csak 54 nő kapott szavazati jogot, de ők a világ minden pontjáról érkeztek.
Ferenc pápa döntése alapján az egyház eddig partvonalra szorított tagjai is képviseltethetik magukat a legfőbb tanácsadói szervben. Ilyenek a jezsuiták, a melegjogi szervezetek és a menekülteket mentő civil szervezetek.
Tovább gyűrűzik a pápa oroszországi fiaskója, Litvánia beidézi a vatikáni követet
Vilnius és Kijev is tiltakozik Ferenc pápa oroszok fiatalok előtt tett megjegyzései miatt. Litvánia beidézett egy vatikáni diplomatát Ferenc pápa „nagy anyaoroszországról” tett ellentmondásos megjegyzései után. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott