Felmentette tisztségéből Peru elnökét a dél-amerikai ország parlamentje csütörtök éjjel – számol be az MTI.
A törvényhozók váratlanul, az este folyamán döntöttek arról, hogy „morális alkalmatlansága” miatt bizalmatlansági szavazást tartanak Dina Boluarte elmozdításáról, és felszólították az elnököt, hogy jelenjen meg az ülésen. Az államfő ennek nem tett eleget, de a voksolást megtartották.
A 130 tagú kongresszusban 122-en szavaztak a menesztési eljárás megindítása mellett, noha már 87 szavazat is elég lett volna.
Ellenfelei szerint Boluarte hivatali ideje alatt jelentősen fokozódott a szervezett bűnbandák tevékenysége, beleértve a megrendelt gyilkosságokat és a zsarolásokat is, és emiatt csökkent az állampolgárok biztonságérzete.
Dina Boluarte első nőként 2022-ben lett elnök Peruban, mandátuma 2026. július 28-án ért volna véget.
A kegyvesztett perui vezetők hosszú sorába bekerülő Boluarte után az államfői tisztséget ideiglenesen a 38 éves José Jerí parlamenti elnök veszi át, és az alkotmány értelmében most választásokat kell kiírnia
– írja a CNN.
A latin-amerikai országban szeptemberben kormányellenes tiltakozások és összecsapások zajlottak le a nyugdíjrendszer parlament által már jóváhagyott reformja miatt, amelynek értelmében kötelezik a 18 év feletti fiatalokat, hogy csatlakozzanak egy magánnyugdíjpénztárhoz, annak ellenére, hogy sokan bizonytalan munkakörülményekkel küzdenek.
Rekordszinten a gyilkosságok száma Peruban, a kormány szükségállapotot hirdetett
Ez Peru leghalálosabb évkezdete a történelemben, két hónap alatt 368 embert öltek meg. A kormány az egész fővárosban szükségállapotot rendelt el, hogy megpróbálja sakkban tartani a bűnözőket. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben