Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti találkozó a jövőben továbbra sem „teljesen kizárt” – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára október 23-án.

A Kyiv Independent híre alapján Leavitt elmondta: Trump csalódottságát fejezte ki mindkét fél iránt az ukrajnai háború kapcsán, és csak akkor tartja észszerűnek a találkozót, ha annak „kézzelfogható, pozitív eredménye” lehet. Ehhez azonban mindkét félnek érdekeltnek kell lennie egy jó békeszerződésben.

Hozzátette, hogy Trump nem látott „elég érdeklődést és elég cselekvést” Oroszország részéről a béke előmozdítása érdekében.

Kijelentése egy nappal azután hangzott el, hogy az Egyesült Államok Trump hivatalba lépése óta először szankciókat vezetett be Moszkva ellen, amelyek Oroszország két legnagyobb olajvállalatát, a Rosneftet és a Lukoilot, valamint leányvállalataikat érintik.

„Nézzék, az elnök mindig is azt állította, hogy akkor fog szankciókat bevezetni Oroszország ellen, amikor azt megfelelőnek és szükségesnek tartja, és tegnap eljött ez a nap” – mondta Leavitt a riportereknek.

Eközben a Kreml továbbra is elutasítja a tűzszünetre irányuló felhívásokat, és ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna adja át a teljes Donyeck megyét, mint a tárgyalások előfeltételét.

Tisztázta a Kreml: ez a helyzet a budapesti békecsúccsal

Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára megerősítette, hogy zajlanak a Putyin-Trump csúcstalálkozó előkészületei. Az oroszok szerint Donald Trump azt nem mondta ki, hogy nem lesz tárgyalás.Bővebben>>>