Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti találkozó a jövőben továbbra sem „teljesen kizárt” – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára október 23-án.
A Kyiv Independent híre alapján Leavitt elmondta: Trump csalódottságát fejezte ki mindkét fél iránt az ukrajnai háború kapcsán, és csak akkor tartja észszerűnek a találkozót, ha annak „kézzelfogható, pozitív eredménye” lehet. Ehhez azonban mindkét félnek érdekeltnek kell lennie egy jó békeszerződésben.
Hozzátette, hogy Trump nem látott „elég érdeklődést és elég cselekvést” Oroszország részéről a béke előmozdítása érdekében.
Kijelentése egy nappal azután hangzott el, hogy az Egyesült Államok Trump hivatalba lépése óta először szankciókat vezetett be Moszkva ellen, amelyek Oroszország két legnagyobb olajvállalatát, a Rosneftet és a Lukoilot, valamint leányvállalataikat érintik.
„Nézzék, az elnök mindig is azt állította, hogy akkor fog szankciókat bevezetni Oroszország ellen, amikor azt megfelelőnek és szükségesnek tartja, és tegnap eljött ez a nap” – mondta Leavitt a riportereknek.
Eközben a Kreml továbbra is elutasítja a tűzszünetre irányuló felhívásokat, és ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna adja át a teljes Donyeck megyét, mint a tárgyalások előfeltételét.
Tisztázta a Kreml: ez a helyzet a budapesti békecsúccsal
Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára megerősítette, hogy zajlanak a Putyin-Trump csúcstalálkozó előkészületei. Az oroszok szerint Donald Trump azt nem mondta ki, hogy nem lesz tárgyalás.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről