Lemondott Federica Mogherini, az EU korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Kollégium éléről, miután csalás és korrupció gyanújával az Európai Ügyészség vádat emelt ellene, valamint két magas rangú tisztviselő ellen.
A gyanú egy 2021–2022-es, fiatal diplomatáknak szóló, kilenc hónapos képzési program finanszírozásához kapcsolódik, amelyet az uniós külügyi szolgálat írt ki, és amelynek lebonyolítását az Európa Kollégium nyerte el – írja az MTI.
Mogherini levélben értesítette az intézmény dolgozóit, hallgatóit és alumniját a kollégium végrehajtó bizottságának rendkívüli ülését követően. Ebben úgy fogalmazott, hogy feladatai során mindig a legnagyobb szigorral és tisztességgel járt el, és ennek szellemében döntött rektori tisztségéről való lemondásáról.
Mogherinit és a két másik érintettet kedden vették őrizetbe a belga rendőrség összehangolt razziája során. Ugyanakkor mivel nem áll fenn a szökés veszélye, szabadlábon védekezhetnek.