Az Európa Tanács támogatja azt az uniós javaslatot, hogy a farkasok védelmi státuszát a „szigorúan védett” helyett „védett” kategóriába sorolják vissza. A döntés felháborodást váltott ki a természetvédők körében, akik szerint a lépés inkább politikai, mintsem tudományos alapokon nyugszik – írja a Euronews.
Az Európai Bizottság tavaly decemberben javasolta az európai vadon élő állatok és növények, valamint a természetes élőhelyek védelméről szóló berni egyezmény módosítását, amely az EU saját természetvédelmi jogszabályainak módosításához szükséges előzmény volt.
Ez nagyobb rugalmasságot tenne lehetővé a farkaspopulációk kezelésében
– közölte az uniós végrehajtó testület.
Ursula von der Leyen fontos előrelépésnek nevezte a szavazást a vidéki közösségek és a gazdák számára, és azt mondta: kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség az emberi életek védelméhez.
Jessika Roswall újonnan kinevezett környezetvédelmi biztos elismerte a természetvédelmi intézkedések évtizedek óta tartó sikerét, de azt mondta, hogy a „valóság a helyszínen” változik.
Az egyre növekvő farkaspopuláció és az ezzel járó kockázat indokolta a farkas jogi védelmi státuszának kiigazítását
– állítja Jessika Roswall.
A jelenlegi jogszabályok kimondják, hogy a szigorúan védett fajokat nem szabad szándékosan megölni, befogni, tartani vagy zavarni, illetve szaporodási területeiket nem szabad károsítani, az 50 ország által ratifikált nemzetközi megállapodás szerint az Izlandot, Azerbajdzsánt és Tunéziát is magában foglaló területen.
A döntés három hónap múlva lép hatályba, hacsak a szavazók egyharmada, azaz 17 ember nem tiltakozik.
A természetvédők szerint a döntés csupán az ipari, mezőgazdasági és vadászati lobbi nyomására történt, valamint a jobboldali és populista politikai csoportok támogatásának közvetlen eredménye.
A farkasok jogi védelmének csökkentéséről szóló uniós döntés veszélyes precedenst teremt más európai fajok, például a medve és a hiúz számára is
– mondta Joanna Swabe, a Humane Society International/Europe közkapcsolati vezetője.
A módosításra eddig 27 támogató szavazat érkezett, de az elfogadáshoz még 7 másik igen is szükséges.
A mai szavazás megfordítja az EU álláspontját, amely 2022-ben elutasította Svájc javaslatát a védettségi státusz ugyanilyen mértékű leminősítésére.
Autótól és kiabálástól sem riad meg a hazánkban kószáló farkas
Egy kedvelt magyar kirándulóhelyen vették videóra a vadállatot. Érdemes résen lennie annak, aki most szeretne túrázni a térségben.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban