Az Egyesült Államok venezuelai beavatkozásáról szóló nyilatkozatot Kaja Kallas, az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője adta ki. A Telex által ismertetett közlemény szerint az EU az eszkaláció elkerülése érdekében minden érintett felet nyugalomra és visszafogottságra szólít fel, remélve, hogy békés megoldás születik a válságra. Az EU hangsúlyozta, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot és az ENSZ alapokmányában foglalt előírásokat.
Az EU korábban többször is leszögezte, hogy nem tekinti Nicolás Madurót Venezuela demokratikusan megválasztott, legitim elnökének - derül ki a nyilatkozatból, amely azonban leszögezi: a venezuelai népnek joga van saját sorsáról dönteni, és békés átmeneten keresztül eljutni egy demokratikus berendezkedéshez.
Kapcsolódó
A közlemény szerint fontos a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni nemzetközi fellépés, de ezekért a célokért a nemzetközi jog, valamint az országok területi integritása és szuverenitása tiszteletben tartásával kell dolgozni. Hangsúlyozták továbbá, „elengedhetetlen, hogy minden szereplő teljes mértékben tiszteletben tartsa az emberi jogokat és a nemzetközi jogot”.
Az EU 26 tagállama szerint a válság megoldásának és a demokrácia helyreállításának egyetlen módja a venezuelai nép akaratának tiszteletben tartása. Álláspontjuk szerint minden, jelenleg Venezuelában fogva tartott politikai foglyot feltétel nélkül szabadon kell engedni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt