Jelentősen eltérő a demokrácia támogatottsága a fiatalok körében az EU-tagországokban. Egy felmérés szerint bár összességében az európai fiatalok 57 százaléka hisz a demokráciában, országonként nagy eltérések vannak. Lengyelországban például a Z-generációsok csupán 48 százaléka hisz a demokratikus kormányzásban, Spanyolországban és Franciaországban ugyanez az arány 51-52 százalék körül van, Németországban pedig a legmagasabb, 71 százalékos.
Az összesített adatok alapján a fiatalok egyötöde, 21 százaléka bizonyos, meg nem határozott körülmények között támogatná az autoriter kormányzást.
Ennek Olaszországban a legmagasabb a támogatottsága (24 százalék), Németországban pedig a legalacsonyabb (15 százalék). Franciaországban, Spanyolország és Lengyelországban ez az arány 23 százalék – számolt be róla a Guardian.
Az országok lakosságának mintegy 10 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem érdekli, demokratikus-e a kormány vagy sem, további 14 százalék pedig bizonytalan a válaszában.
Thorsten Faas, a berlini Szabad Egyetem politológusa, aki a tanulmányon dolgozott, elmondta: azok között, akik politikailag jobboldalinak tartják magukat és gazdasági szempontból hátrányos helyzetben érzik magukat, a demokrácia támogatottsága mindössze az egyharmadára csökken.
A válaszadók 48 százaléka attól tart, hogy saját országuk demokratikus rendszere veszélyben van, Németországból 61 százalékuk válaszolta ezt. A jobboldalt támogatók aránya 2021 óta nőtt, ahogy a migráció szigorúbb korlátozását szorgalmazók aránya is, 26-ról 38 százalékra.
A legtöbb fiatal európai lát potenciált EU-ban, és kétharmaduk túlnyomórészt támogatta, hogy országuk maradjon az unióban. Azonban 39 százalék nem tartotta az EU-t különösebben demokratikusnak, és csak 6 százalék mondta, hogy saját nemzeti kormánya jól működik, és nincs szükség jelentős változásokra.
A válaszadók közel egyötöde, 19 százaléka tartja magát jobboldalinak, 33 százaléka centristának, 32 százaléka baloldalinak, 16 százaléka pedig nem határozta meg.
A felmérést idén áprilisban és májusban végezték, több mint 6700 fő bevonásával, akik 16 és 26 év közötti brit, német, francia, spanyol, olasz, görög és lengyel állampolgárok voltak.
Nekimennek a jobboldalnak, a parlamentből is ki akarják űzni Orbán Viktor szövetségeseit
Történelmi feladatot hirdettek a német kormány szociáldemokrata tagjai: a jobboldal elleni egységes fellépésük jegyében indítványt tesznek a szélsőséges AfD párt teljes betiltatására, és addig nem nyugszanak, amíg ki nem űzik a parlamentből Orbán Viktor populista szövetségeseit. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy