Dánia katonákat küldene Ukrajnába, hogy ott kiképzésen vegyenek részt – közölte Peter Boysen, a dán hadsereg főparancsnoka szerdán a TV 2 dán televízióban.
Elmondása szerint fegyvertelen dán katonák
azért utaznak Ukrajnába, hogy tanuljanak az ukrán katonáktól, különösen a drónokkal folytatott hadviselés terén szerzett tapasztalataikból.
A nyáron kezdődő kiképzésen részt vevő dánok a tervek szerint távol maradnának a frontvonalaktól, valószínűleg csak nyugat-ukrajnai kiképzőközpontokban tartózkodnak majd – mondta el a főparancsnok.
Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter nem akarta kommentálni az ügyet, arra hivatkozva, hogy a kérdés a hadsereg hatáskörébe tartozik – jelentette a Ritzau dán hírügynökség.
Vlagyimir Barbin, Oroszország koppenhágai nagykövete a TV 2 televíziónak eljuttatott közleményében azt írta: ha Dánia katonákat küld ukrajnai kiképzésre, akkor „mélyebben bevonódik majd a konfliktusba”, és
további ellenőrizhetetlen eszkalációt provokálhat ki.
Az orosz nagykövet szerint a kiképzés „életveszélyes lehet” a dán katonák számára, mert Ukrajnában minden katonai létesítmény, beleértve a nyugat-ukrajnai kiképző- és oktatóközpontokat is, szerinte az orosz hadsereg „legitim célpontjának” tekinthető.
Temérdek áldozat: több tucatnyian, köztük gyerekek lelték halálukat egy orosz légitámadásban
Ukrán közlés szerint legkevesebb 21-en meghaltak és még többen, közel százan sebesültek meg egy ballisztikus rakétacsapás következtében. Zelenszkij elítélte a támadást, és alávaló gazembereknek nevezte a felelősöket. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk