Észak-Korea ismét lezárta a határait a látogatók előtt, nem sokkal azután, hogy az első nyugati turisták öt év után először léptek be az országba – számolt be a BBC.
Észak-Korea még a Covid-19 világjárvány kezdetén, 2020 elején tiltotta meg külföldiek belépését az országba, majd 2023 közepén kezdte meg a korlátozások mérséklését.
Első lépésként 2024-ben nyitották meg határokat az orosz látogatók előtt, de a nyugati turistákat csak a múlt hónapban engedték be Raszon városába.
Most azonban több utazásszervező cég közölte, hogy törölniük kellett a világ egyik legelzártabb országába, a már megszervezett utazásokat. Phenjan nem indokolta a váratlan döntést.
„Most kaptuk a hírt koreai partnereinktől, hogy Raszon mindenki előtt zárva van. Folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a fejleményekről” – közölte a Facebookon a kínai székhelyű, észak-koreai utakra szakosodott KTG Tours.
A Young Pioneer Tours és a Koryo Tours ugyancsak bejelentette útjainak felfüggesztését.
„Akik áprilisra és májusra terveznek túrákat, tartózkodjanak a repülőjegyek foglalásától, amíg nem kapunk további információt” – írta a Young Pioneer Tours a Facebookon.
Észak-Korea január 16-án nyitotta meg ismét határait a külföldiek előtt. Az első nyugati turistacsoportok február 20-án kezdtek el érkezni Raszonba, az észak-koreaiak által különleges gazdasági övezetként kijelölt városba.
Az utazásszervezők a BBC-nek elmondták, hogy a látogatók mozgását még jobban korlátozták, mint a járvány előtti utazásokon: kevesebb lehetőségük volt arra, hogy az utcákon sétálgassanak és beszélgessenek a helyiekkel.
Az egyik idegenvezető jelezte, gyanítja, hogy azért engedélyezték a látogatást éppen Raszonba, mert a terület viszonylag zárt és könnyen ellenőrizhető.
Észak-Koreában 2019-ben mintegy 350 ezer külföldi turista fordult meg, akiknek 90 százaléka kínai volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz