Biztonsági források információi szerint a helikopter fedélzetén 9 fő tartózkodott, ukrán, egyiptomi, ugandai és szomáliai állampolgárok. Az eset a hét elején történt Hindere falu mellett, milicisták által ellenőrzött területen. A mentőhelikopter műszaki hiba miatt hajtott végre kényszerleszállást – írja az MTI.
A szomáliai kormány közölte, igyekszik elérni, hogy a túszokat szabadon bocsássák, azonban a katonai tisztségviselők szerint ez nehéz feladat lesz, mivel a környék már több mint egy évtizede az al-Kaida terrorszervezet fennhatósága alatt áll.
Egy belső ENSZ-feljegyzés szerint az egyik utast megölték, hatot pedig túszul ejtettek, ketten pedig sikerült elmenekülniük – az ő sorsukról egyelőre semmit sem tudni.
A Pentagon megelégelte a gátlástalan támadásokat, nemzetközi koalíciót szervez
A Jemenből kiinduló huti támadások közelmúltbeli eszkalálódása veszélyezteti a kereskedelem szabad áramlását és az ártatlan tengerészeket, illetve sérti a nemzetközi jogot is. Bejelentették a Prosperity Guardian hadművelet elindítását.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak