Emmanuel Macron lesöpörte a Nouveau Front, a francia baloldali szövetség ajánlatát, miszerint az előrehozott választások eredményeinek megszületése után máris nevezzen ki új miniszterelnököt.
Augusztus közepéig most természetes, hogy az olimpiai játékokra kell koncentrálnunk. Onnantól kezdve az én felelősségem megnevezni a miniszterelnököt, rábízni a kormányalakítást, mindent a lehető legszélesebb támogatással
– nyilatkozta a francia elnök a France 2 televíziónak.
A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Nouveau Front választási szövetség egyelőre egyedül szeretne kormányozni, annak ellenére, hogy nincs meg az ehhez szükséges 289 fős abszolút többsége a nemzetgyűlésben.
Az egy hónappal ezelőtt még egymással is konfliktusban álló négy baloldali pártnak több mint két hétig tartó egyeztetések után kedd este sikerült megállapodnia egy közös miniszterelnök-jelöltben a nagyközönség számára ismeretlen Lucie Castets személyében, aki köztisztviselői státuszban jelenleg a párizsi városháza pénzügyi és beszerzési igazgatója.
Amikor Castets-ről kérdezték, Macron elnök azt mondta, hogy nem is a név a kérdéses, hanem sokkal inkább az, hogy milyen többség alakulhat ki a nemzetgyűlésben.
Augusztus közepéig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy változtassunk a dolgokon, mert az káoszt okozna
– tette hozzá az elnök, utalva arra, hogy a pénteken kezdődő olimpia komoly logisztikai és biztonsági kihívást jelent Franciaország számára.
A 2027-ig elnöki mandátummal rendelkező Emmanuel Macron az, aki kimondhatja a végső szót a következő francia miniszterelnök személyéről, akinek élveznie kell a képviselők támogatását.
Zivataros francia idők
Az államfő azután írt ki előrehozott parlamenti választásokat, hogy a június 9-i európai parlamenti választásokon a pártja alulmaradt a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel szemben. A július 7-i voksolás eredményeként háromosztatúvá vált a 11 frakcióval rendelkező nemzetgyűlés, és egyik blokknak sincs elég mandátuma a kormányzáshoz.
A választások a 2027-ben a negyedik elnökválasztási kampányára készülő Marine Le Pen pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek az előretörését hozták, amely a szavazatok harmadát begyűjtve megnyerte az első fordulót, de a második fordulóban a harmadik helyre csúszott vissza, miután a többi párt visszaléptette a jelöltjeit egymás javára a választókörzetek jelentős részében.
A Nemzeti Tömörülés így is a legtöbb mandátummal rendelkező párttá vált, és a korábbi 89-ről 143-ra tudta növelni a képviselői számát a nemzetgyűlésben.
A második fordulóban az élen a négy pártot tömörítő Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett, és 193 mandátuma van az eddigi 151 helyett a nemzetgyűlésben, míg Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége elvesztette a 246 fős relatív többségét, és 168 képviselővel rendelkezik.
Bár Gabriel Attal francia miniszterelnök és kormánya lemondását tíz nappal ezelőtt elfogadta Emmanuel Macron államfő, a leköszönő tárcavezetők a helyükön maradtak ügyvivő minőségben.
(via France 2 / MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!