Megölték helyi idő szerint szerda este az ecuadori elnökválasztás egyik jelöltjét egy quitói kampányrendezvényen – közölték a helyi hatóságok. A tájékoztatás szerint a merénylet után lövöldözés alakult ki, se nem sokkal később a merénylő is belehalt sebesüléseibe. A helyi sajtó szerint Fernando Villavicenciót agyonlőtték, de a rendőrség a és a belügyminisztérium nem közölt részleteket.
Az emlékére és küzdelmére esküszöm, hogy a bűncselekmény nem marad megtorlatlan. A szervezett bűnözés nagyon messzire merészkedett, de a törvény teljes ereje sújt le rájuk
– írta a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon Guillermo Lasso jelenlegi elnök. Az ügyészség tájékoztatása szerint a támadásban még kilenc ember sebesült meg meg, köztük egy parlamentiképviselő-jelölt és két rendőr.
Villavicencio pártja, az Építő Mozgalom (Movimiento Construye) az X-en arról számolt be, hogy a merénylettel párhuzamosan fegyveresek a párt egyik irodáját is megtámadták Quitóban.
A párt korábban azt fontolgatta, hogy a politikai erőszak miatt felfüggeszti kampánytevékenységét, de Villavicencio ezt ellenezte.
Gyávaság lenne hallgatni és elbújni, amikor bűnözők gyilkolják az állampolgárokat
– mondta.
Frissítés:
Guillermo Lasso ecuadori elnök 60 napos rendkívüli állapotot hirdetett a merénylet után és országszerte azonnali mozgósítást rendelt el a fegyveres erőknél, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el – számolt be róla a CNN.
Az ecuadori főügyészség szerint a bűncselekmény egyik gyanúsítottja később belehalt a lövöldözésben szerzett sérüléseibe. Az erőszakos cselekményekben további kilenc ember sérült meg, köztük egy törvényhozójelölt és két rendőr. A hivatal később közölte, hogy a quitói razziák során eddig hat embert tartóztattak le a bűncselekménnyel összefüggésben – közölte a Reuters.
Mexikói és albán bűnözők
A Lasso-kormány szerint a többi között mexikói és albán szervezett bűnözői csoportok vetélkedése miatt fokozódott az erőszak az országban. A biztonsági kérdések a kampány egyik központi témájává váltak az országban. A gyilkosság után a többi elnökjelölt megütközésének adott hangot, és többen felfüggesztették kampányukat.
Villavicencio korábban szakszervezeti vezető, majd újságíró volt. Rafael Correa elnöksége idején börtönbüntetésre ítélték rágalmazás miatt, mert bírálta Correát. Akkor Peruba menekült. Támogatottsága a felmérések szerint mintegy 7,5 százalékos volt, amivel ötödiknek számított az elnökválasztási versenyben.
Ecuadorban kokainnal betonoznak
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége