Februárban három ember meghalt, két héttel később pedig egy ember megsérült egy rotterdami, illetve egy Herveld településen található droglaboratóriumban történt robbanásban. Három holland állampolgárt a határ közelében fekvő belga település droglaboratóriumában elszabadult mérgező gázok öltek meg, egy másik személy pedig egy herwijneni laborban halt meg.
A további három halálesetben a nyomozás még tart, ezért a rendőrség nem közöl részleteket – írta a lap az MTI szerint.
A hatóságok különösen aggódnak amiatt, hogy egyre több laboratóriumot hoznak létre lakott területeken, és „amatőröket” és „külföldi kényszermunkásokat” használnak a kábítószer előállításához.
A lap szerint a drogbandák közötti konfliktusok miatt megsokasodtak a magánházak és üzletek elleni gyújtogatásos támadások is. Ez év első öt hónapjában csaknem 500 ilyen eset történt.
A holland rendőrség rekordszámú, 151 droglabort számolt fel tavaly, a legtöbbet a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a Hágát is magában foglaló Dél-Holland, valamint a Bredát és Eindhovent magában foglaló Észak-Brabant régióban.
Rendkívül aggódunk a polgárok biztonsága miatt. Idén már tíz haláleset és öt sérülés történt 13 súlyos incidens során. Ez nem sok jót ígér
– nyilatkozta a lapnak Willem Woelders rendőrségi szóvivő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot