Donald Trump várhatóan a beiktatását követően rögtön kiad egy átfogó kereskedelmi memorandumot, amelyben arra utasítja a szövetségi ügynökségeket, hogy tanulmányozzák és értékeljék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat és a devizapolitikát más nemzetekkel, különösen Kanadával, Kínával és Mexikóval.
Ugyanakkor a memorandum nem tartalmaz új, más országokra vonatkozó vámokat.
Kapcsolódó
Donald Trump a Fehér Házban töltött első napján ugyanis elállhatott a vámok kivetésétől – írja a Wall Street Journal. Az elnök kereskedelmi terve úgy tűnik, eltérhet attól, amit kampányában hirdetett. Korábbi jelentések szerint ugyanis az elnök tábora arról tárgyal, hogy fokozatosan vessenek ki havi nagyjából 2-5 százalékosra emelkedő vámot a kereskedelmi partnerekre.
Trump a kampányában egyetemes vámok bevezetéséről beszélt, és kilátásba helyezte, hogy minden országból származó importra 20 százalékos vámot vet ki, a kínai termékekre pedig 60 százalékosat.
A forint izmosodásától Trump kriptoőrületéig: mi vár most a magyar gazdaságra?
A héten rántja le a leplet a KSH a 2024-re vonatkozó bérek tavaly novemberi statisztikájáról. Ugyanakkor derül fény az államháztartás tavalyi alakulásának részletes adataira, ezenkívül a foglalkoztatottság és munkanélküliség múlt havi adatait is megismerhetjük az elkövetkezendő napokban. Mindeközben makrogazdaságilag némileg mozgalmas héten vagyunk túl.Ha többre vagy kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek