Donald Trump nyitottnak tűnt arra, hogy nyilvánosságra hozza egy friss MRI-vizsgálat eredményeit, bár állítása szerint nem tudja, testének melyik részét vizsgálták a procedúra során – adja hírül a CNN.
„Ha nyilvánosságra akarják hozni, akkor rendben van, hozzák nyilvánosságra. Tökéletes” – fogalmazott az amerikai elnök még vasárnap az Air Force One fedélzetén újságíróknak válaszolva.
Ugyanakkor az a kérdés már keményebb dió volt, hogy pontosan mit is vizsgáltak rajta.
Fogalmam sincs. Csak egy MRI volt – a testem melyik részét? Nem az agyamat, mert elvégeztem egy kognitív tesztet, és kitűnően sikerült
– árulta el Trump.
Trump októberben elismerte, hogy MRI-vizsgálaton esett át a Walter Reed Nemzeti Katonai Orvosi Központban, azt azonban a Fehér Ház az elnök „rutinszerű éves kivizsgálásaként” emlegette. Ehhez képest áprilisban vett részt az éves orvosi vizsgálatán.
A Fehér Ház még júliusban jelentette be, hogy Trumpnál krónikus vénás elégtelenséget diagnosztizáltak. Ilyenkor bizonyos vénákban lévő billentyűk nem működnek megfelelően, ami lehetővé teszi a vér felgyülemlését az erekben, ezáltal duzzadást, nehézláb-érzést okozva, s potenciálisan súlyos szövődmények kísérhetik azt.
Emlékeztetnek, az MRI-vel kapcsolatos megjegyzések akkor hangzottak el, amikor Tim Walz, Minnesota kormányzója arra sürgette Trumpot, hogy hozza nyilvánosságra az MRI-vizsgálata eredményeit, miután az elnök becsmérlő kritikával élt a kormányzóval szemben.
Ismert, nyáron Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára azt nyilatkozta, hogy Trump átfogó vizsgálaton esett át, mely az érrendszeri szűrést is magában foglalta. Szavai szerint „nincs bizonyíték mélyvénás trombózisra vagy artériás betegségre”, és hogy a teszt összes eredménye „a normál tartományon belül” van.
Egyébiránt a 79 éves Trump rendszerint dicsekedett jó egészségével, és korábban a „valaha élt legegészségesebb elnöknek” nevezte magát.
Ajjaj, mégsem olyan egészséges Donald Trump, mint ahogy mutatják
Az amerikai elnöknek zúzódás van a kezén és jól láthatóan dagad a lába. Ez pletykára adott okot, ezért a Fehér Ház és az orvosa is kijelentette, egészséges az elnök, korából adódóan pedig vénás betegségben szenved, mint kortársainak 10-35 százaléka. A kezén található zúzódás a sok kézfogástól van, amely szövetkárosodást eredményez. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram