Újfent a Föld legnagyobb szigetét óhajtja megvásárolni Donald Trump, aki már 2019-ben is Dánia durva elutasításával találta szembe magát. A Zeit azt írja, a republikánus politikus ötlete hallatán ezúttal is felháborodtak a dánok.
A megválasztott amerikai elnök elképzelése abból áll, hogy az Egyesült Államok irányítsa Grönlandot.
A világ nemzetbiztonsága és szabadsága érdekében az Egyesült Államok úgy véli, hogy Grönland tulajdonlása és ellenőrzése feltétlenül szükséges
– érvelt a megválasztott amerikai elnök a Truth Social online platformján a közel 60 ezer lakosú területről.
„Teljesen elfogadhatatlan, hogy egy úgynevezett szövetségest azzal fenyegetnek, hogy átvegye az irányítást területünkön”
– replikázott Rasmus Jarlov konzervatív dán politikus a Trump-féle tervre, amely bekebelezné Dánia autonóm részét.
A Berlingske dán napilap arról számolt be, hogy az önálló kormányzattal és parlamenttel bíró sziget képviselői azonnal elutasították Trump nem új keletű követelését. Öt évvel ezelőtt 2029-es projektként aposztrofálták ezt az elképzelést, sőt, Mike Collins republikánus kongresszusi képviselő jóvoltából a közösségi médiában egy olyan térképet is felkaptak, melyen Grönlandot amerikai területként tüntetik fel.
Project 2029 pic.twitter.com/H6QkmYAdj8
— Rep. Mike Collins (@RepMikeCollins) November 7, 2024
A szándékát újból felvető posztjában Donald Trump egyúttal bejelentette új dániai nagykövetét, aki szerinte „csodálatos munkát fog végezni”. Ken Howery az amerikai PayPal fizetési szolgáltató társalapítója, és Trump első hivatali ideje alatt svédországi nagykövet volt.
Itt vannak Trump tervei: Panama-csatorna, határzár és Putyin-találkozó
Donald Trump azt ígéri, hogy gyorsan lezárja az ukrajnai háborút, visszaveszi a Panama-csatornát, és minél előbb találkozik Vlagyimir Putyinnal. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt