Jövő péntekre, január 10-re tűzte ki a bíró az ítélethirdetést Donald Trump New York-i büntetőügyében pénteken, amivel elutasította a megválasztott elnök kérését az eljárás teljes megszüntetésére. Juan Merchan bíró azt közölte, hogy nem áll szándékában börtönre ítélni a leendő elnököt, inkább feltétel nélküli szabadságra bocsátás lehet az ítélete.
Donald Trump a szóvivője útján kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a bíró döntése, amellyel nem szüntette meg teljesen az eljárást, közvetlen megsértése a szövetségi legfelsőbb bíróság tavaly nyáron hozott határozatának az elnöki immunitásról.
Kapcsolódó
A január 20-án hivatalba lépő elnök szerint egyáltalán nem hirdethetnének ítéletet, és közölte, hogy tovább harcol a büntetőügy törléséért.
Ugyan magát az ítéletet már tavaly májusban meghozta a manhattani esküdtszék, az ítélethirdetés dátumát akkor nem tűzték ki, büntetésének mértékéről csak nyáron döntött Juan Merchan bíró. Ő most, az ítélethirdetés dátumának kitűzése után jelezte, hogy nem szab ki börtönbüntetést, így a megválasztott elnök pénzbüntetésre és/vagy próbaidőre számíthat.
A hallgatási pénz fizetésének könyvelése miatt indult ügyben a New York-i esküdtszék tavaly nyáron találta bűnösnek Donald Trumpot.
Trumpot összesen 34 vádpontban, egyebek között üzleti iratok meghamisítása, kampányfinanszírozási szabályok megsértése, választás befolyásolása és adócsalás miatt mondták ki bűnösnek, így ő lett az első amerikai elnök, akit büntetőügyben elítéltek – írta meg az AP.
Donald Trumpot az üzleti nyilvántartások meghamisításával vádolták meg azt követően, hogy Stormy Daniels pornósztár azt állította, 2006-ban szexuális kapcsolatot létesített az akkor még üzletemberként tevékenykedő volt elnökkel, majd Donald Trump és ügyvédje, Michael Cohen a 2016-os elnökválasztási kampány utolsó heteiben pénzt adtak Danielsnek azért, hogy hallgasson az afférról. 420 ezer dollárt – hamisan - jogi kiadásként könyveltek le.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége