Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke ismét Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatását kérte, és miután csütörtök este Szocsiban találkoztak, kijelentette, hogy meg is kapta, és hogy a továbbiakban is határozottan számít Moszkvára. 

A szerb közszolgálati televízió felvételein hallani lehetett, amint Putyin Dodikot annak ellenére elnöknek nevezi, hogy augusztusban – miután beintett Bosznia gyámjának, Christian Schmidt főképviselőnek – gyakorlatilag eltiltották a pozíciójától, majd szeptemberben kénytelen volt lemondani. 

Mint ismert, Dodikot augusztus 1-jén jogerősen egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, valamint hat évre eltiltották minden közhivatal betöltésétől.

A magyar kormánnyal szoros kapcsolatot ápoló politikus – aki a Karmelitában is rendszeres vendége Orbán Viktornak – korábban többször is kijelentette, hogy nem ismeri el Bosznia-Hercegovina igazságszolgáltatását. Állítása szerint a bíróság alkotmányellenesen működik, ezért annak döntéseit sem hajlandó elfogadni. Ugyanígy vitatta a szövetségi választási bizottság határozatát is, amely megvonta tőle elnöki tisztségét. A bíróság később jóváhagyta a politikus kérelmét, hogy büntetését pénzbírságra változtassák.

Alighogy lemondott, Orbán Viktor már le is ült tárgyalni a boszniai Szerb Köztársaság volt elnökével

Az azonban nem derült ki, miről is. >>>

Putyinhoz hasonlóan Orbán Viktor is következetesen elnöknek nevezi, és akkor is annak nevezte amikor Dodik legutóbb – szeptember 22-én – Budapesten járt. A megelőző látogatáskor Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma tiltakozó jegyzéket küldött Magyarországnak, amiért a boszniai Szerb Köztársaság elnökeként is kezelték Milorad Dodikot. Arról, hogy mi ezeknek a már rendszeressé váló látogatásoknak célja, Orbán Viktor általában nem beszél, ám augusztusban azt fejtegette, hogy, azért ítélték el az elnököt, mert „nem hajlandó úgy táncolni, ahogy Brüsszelből fütyülnek”.

Milorad Dodik és Orbán Viktor 2025. szeptember 22-én a Karmelitában
Milorad Dodik és Orbán Viktor 2025. szeptember 22-én a Karmelitában
Kép: MTI / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály, Benko Vivien Cher

A horvát közmédia szerint, Dodik a többi között azért járkál rendszeresen Budapestre és persze Moszkvába, hogy megfelelő támogatást kapjon politikai akcióinak a folytatásához.

Meg persze lehet más oka is a látogatásoknak. 

Szeptember közepén Szlovénia csatlakozott azokhoz az országokhoz – az Egyesült Államokhoz, az Egyesült Királysághoz, Ausztriához és Németországhoz –, amelyek már korábban szankciókat vezettek be Dodik ellen. A szlovén kormány hivatalosan is elrendelte a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke beutazási tilalmát, valamint vagyonának zárolását. 

Szlovén források szerint komoly gyanú merült fel arra, hogy Dodik és családja közvetítőkön keresztül jelentős, kétes eredetű vagyont helyezett el az országban.

A szlovén sajtó értesülései szerint a Dodik családhoz köthető személyek legalább öt ingatlannal rendelkeznek Szlovéniában, köztük egy luxusvillával Portorozban, amely formálisan Dorde Duric nevére van bejegyezve. Utóbbi Dodik Igor nevű fiának közeli rokona és az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listáján is szerepel. Washington korábban azzal vádolta a Dodik családot, hogy kiterjedt magáncéghálózaton keresztül saját politikai hatalmát gazdasági előnyökre váltja.

Az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó OFAC 2017 óta tartja nyilván Dodikot és családját a szankcionált személyek listáján, megtiltva minden pénzügyi tranzakciót velük világszerte.

Közleményük szerint 2024-ben Dodik úgy manipulálta a bosznia-hercegovinai költségvetés tervezetét, hogy a fiához köthető Prointer ITSS d.o.o. Banja Luka nevű cég versenyeztetés nélkül kapjon állami megbízást informatikai szolgáltatásokra.

Az OFAC szankciói miatt a világ legtöbb országa kerüli az üzleti kapcsolatokat Dodikkal és körével, akinek ezért még inkább szüksége van olyan szövetséges országokra, mint Szlovénia és Magyarország,

ahol állítólag elrejtette tőkéjét, és most fokozatosan felveszi a pénzét

írta a BALK magazin szlovén rendőrségi körökből kiszivárgó információkra hivatkozva.

Az oroszbarát politikus Moszkvában is hazajáró vendégnek számít, ahol láthatólag mindig szívesen fogadják – pláne most, hogy több a szabadideje. Ezért is ment most az orosz Bilderbergnek is nevezett Valdaj Fórumra, ahol Vlagyimir Putyin volt a főelőadó

Felszólította Oroszországot, hogy ne hagyja magára a Balkánt - vagyis inkább őt

– Tudom, hogy az Önök országában és régiójában a helyzet nem egyszerű, mondhatni bonyolult – nagyjából ennyit lehetett hallani abból, amit Putyin mondott a volt bosznai szerb elnöknek Szocsiban – a közvetítés innentől már nem volt nyilvános.   

Dodik a szerb állami médiának azt mondta, hogy Putyinnal folytatott beszélgetés „nagyon nyílt és tisztességes” volt, és állítása szerint felszólította, hogy „ne engedje el a Balkánt” a többi fontos partnerrel, különösen az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon,

és ne hagyja, hogy a németek irányítsák az ottani helyzetet, mert – mint mondta – nem a szerbek pártján állnak.

Dodik a németeket, valamint a Bosznia-Hercegovinával foglalkozó más befolyásos országok képviselőit

„nyugati őrjöngő primitíveknek” nevezte.

Ezért is támaszkodna Oroszországra egy lehetséges korrekcióban reménykedve, és úgy véli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának jelenlegi orosz elnöksége előnyös lesz politikai céljai szempontjából.

– Előkészítjük a jelentésünket (az ENSZ Biztonsági Tanácsának), és Oroszország az, amely hagyományosan támogatni fogja azt – mondta Dodik.

Dodik továbbra is a jelenlegi főképviselőt, Christian Schmidtet jelölte meg politikai bukásának, valamint az országban hónapok óta tartó válságnak a fő bűnöseként. Azt mondta, hogy a helyzet csak akkor stabilizálható, ha Schmidt összes döntését visszavonják.

„Oroszország elutasít minden külföldi beavatkozást a belügyekbe” – jelentette ki Dodik, utólag értelmezve Putyin szavait. Oroszországi tartózkodása alatt Dodik megerősítette, hogy a november 23-ra tervezett választásokon a boszniai szerbiai elnökjelöltje Sinisa Karan lesz, aki régóta tanácsadója, és a közelmúltig az entitás rendőrminisztere volt.

„Csak annyit kértem, hogy Putyin elnök ne szalassza el a lehetőséget azon a szinten, amiről beszéltem önökkel: amikor a béke és a megállapodások alapjait fektetik le globális szinten, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a másodrangú brüsszeli bürokratáknak, akik továbbra is fojtogatnak minket és megakadályoznak abban, hogy normálisan éljünk” – mondta az RT orosz televíziós csatornának.

A másik nagy baráttal, Aleksandar Vucic szerb elnökkel
A másik nagy baráttal, Aleksandar Vucic szerb elnökkel
Kép: Getty Images / Anadolu

Milorad Dodik három évtizede szorgalmazza, hogy a boszniai Szerb Köztársaság függetlenné váljon. A boszniai szerb parlament az utóbbi években megszavazta az entitás saját védelmi, igazságügyi és adórendszerének bevezetését, a kilépést a szövetségi intézményrendszerből, illetve saját választási törvényt fogadott el, ami országos szinten súlyos belpolitikai feszültségekhez vezetett.

Február 17-én Orbán Viktor Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Milorad Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével tárgyalt Budapesten, majd a VSquare, oknyomozó portál információi szerint, parancsba adta a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőinek, hogy nagy erőkkel vonuljanak ki Banja Lukába, hogy amennyiben szükséges, segítsenek megakadályozni Dodik letartóztatását.

Az oknyomozó portál a tervezett akciót ismerő forrásokra hivatkozva írta, hogy a 70 fős TEK-kontingens Horvátországon keresztül szöktette volna a boszniai Szerb Köztársaság elnökét Bosznia-Hercegovinából.

A TEK másnap a Telex kérdésére megerősítette, hogy 70 fős állománya nemzetközi rendőri együttműködési program részeként – kétoldalú megállapodás keretén belül – kiképzési céllal tartózkodik a boszniai Szerb Köztársaság területén. Ám azt már maga Orbán Viktor cáfolta, hogy lett volna terv Dodik kimenekítésére.