Épp nyilvános nyári interjúja zajlott, miközben tiltakozók zajongása alaposan megzavarta Alice Weidel német pártelnököt. Olyannyira, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének többször is meg kellett kérnie a moderátort, ismételje meg a kérdését – számol be a Die Welt.
Az AfD-vezető interjúját hangos szólamok keserítették meg, amikor a szabadtéri helyszín környezetében sípokkal és kürtökkel kísért zsivajt generáltak.
Nem voltak sokan a résztvevők, ám annál hangosabbnak bizonyultak, és a hangjuk markánsan behallatszott a műsorba, mivel azt online közvetítették élőben.
Az akció mögött a Politikai Szépség Központja (Center for Political Beauty) nevű csoport áll. A tüntetők rendkívül erős hangszórókkal szereltek fel egy buszt, pont az ilyen tüntetésekre készülve.
Később már a rendőrség arra kérte a demonstrálókat, hagyják abba a hangoskodást, a csoport pedig eleget tett a kérésnek.
A legcsekélyebb okot sem látom arra, hogy mérsékeljük a megközelítésünket
– rögzítette, azt is leszögezve, nem lát okot arra, hogy pártja megváltoztassa az irányvonalát. A formációt ugyanis a jobboldali extremitás kategóriájába sorolják be politikai nézeteik okán: az alkotmányvédelmi hivatal szélsőségessé nyilvánította a jobboldali pártot.
Hivatalosan is a demokráciára veszélyesnek minősítették az AfD-t
Sokáig csak figyelték őket, most viszont kimondták: az AfD veszélyt jelent a demokráciára. A német alkotmányvédelem szerint a párt etnikai alapon kirekeszt, megsérti az emberi méltóságot, és már nemcsak gyanús, hanem bizonyítottan szélsőséges. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló