A dán rendőrség közlése szerint a nyomozás eredménye alapján szándékos szabotázsra lehet következtetni, ugyanakkor nincs meg a szükséges alap a bűnügyi vizsgálat folytatásához.
Dánia mellett Németországban és Svédországban is indult vizsgálat, hogy felderítsék a robbanások hátterét az Északi Áramlattal kapcsolatban. A svéd hatóság február 7-én illetékesség hiányában zárták le a nyomozást. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a svédországi vizsgálat lezárása után azt mondta: mostantól a németországi nyomozás eredménye lesz érdekes.
Korábban is megállapítást nyert, hogy szándékos merénylet történhetett 2022 szeptemberében, ugyanakkor még nem neveztek meg felelőst – írja az MTI. Az ügy kapcsán nemzetközi terrorcselekmény címén indított eljárást az orosz főügyészség,
Oroszország korábban az „angolszász” országokat tette felelőssé a történtek miatt.
Az Északi Áramlat-1 2012 óta működött, az Északi Áramlat-2 építését pedig 2021-ben fejezte be a Gazprom, ám az Ukrajna elleni háború kitörése miatt sosem kezdték el használni. A két vezetékpár évi 110 milliárd kilométer földgáz szállítására volt alkalmas.
Kiderülhet az igazság? Fontos bizonyítékokat adták át az Északi Áramlat felrobbantásáról
Lezárta a svéd ügyészség az Északi Áramlat gázvezetékeknél történt robbanások miatt indított vizsgálatát arra hivatkozva, hogy nincs hatáskörük eljárni az ügyben, mivel Svédország állampolgárait és érdekeit nem sértették meg.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben