Hétfőn reggel adott interjút Aseem Malhotra brit kardiológus és Robert F. Kennedy egyik tanácsosa a Daily Beastnek. Az orvos arról beszélt, hogy a Trump-adminisztráció hónapokon belül megpróbált kivonni az amerikai piacról az mRNS-alapú vakcinákat.
A kardiológus arról beszélt, hogy az egészségügyi miniszter ismerősi körében többen arra panaszkodnak, hogy nem értik, miért lehet még mindig felírni a vakcinát, és hogy hamarosan döntés születhet arról, hogy a további kutatásokig kivonják a forgalomból. Malhotra szerint mindez hónapokon belül megtörténik, akkor is, ha ez a káosz félelmét fogja kelteni és ha jelentős jogi következményekkel is jár – írja a Gizmodo.
Aseem Malhotra ugyan kezdetben támogatta a Covid-19 vakcinákat, azóta kampányt indított azok használata ellen, mivel szerinte gyakran végzetes hibás adatokat közöltek róluk, sőt, később már úgy fogalmazott: az oltások veszélyesebbek, mint maga a vírus.
Hogy a Trump-kormány pontosan hogyan is akarja kivonni a piacról az ellenzett oltásokat, az azonban továbbra sem tisztázott, mivel egyelőre kevés adat alapozza meg ennek szükségességét hatósági szempontból.
Elképesztő dolog derült ki a Covid-oltásokról
Már hat órával az oltás után drasztikus változások kezdődnek a nyirokcsomókban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok