Minden idők leghosszabb beszédét tartotta az amerikai szenátusban Cory Booker demokrata szenátor, aki 25 órán és 5 percen keresztül beszélt a kongresszus felsőházában.
A New Jersey-i politikus hétfőn este kezdte a felszólalását, kisebb megszakításokkal (a többi demokrata szenátor kérdéseket tett fel, amíg pihenhetett) kedd este 8-ig beszélt.
A beszédben elsősorban Donald Trump kritikája hangzott el, azonban Elon Musknak is bőven kijutott a bírálatokból. A 25 óra alatt gyakorlatilag minden társadalmi alrendszer szóba került.
A beszéddel kedden sikerült minden törvényhozási ügyet elhalasztani a szenátusban, azonban ennek elsősorban szimbolikus jelentősége volt, Booker nem valamilyen konkrét jogszabály tárgyalását kívánta lassítani.
Booker a CNN-nek a beszéd befejezése után elmondta, hogy felszólalásával az is volt a célja, hogy megdöntse az eddigi rekordot, amelyet Strom Thurmond szenátor tartott 24 óra 17 perccel még 1957-ből. A szegregációpárti szenátor akkor a feketék szavazati jogát biztosító polgárjogi törvény elfogadását kívánta megakadályozni.
A politikus elárulta, hogy a beszédét megelőző napokban abbahagyta az evést és teljesen kiszáradt, ami izomgörcsökhöz vezetett az órák múlásával.
Itt van egy hosszabb részlet a felszólalásból:
Az obstrukció Magyarországon is egy bevett módszer volt az 1900-as évek elején elsősorban a parlamenti ellenzék részéről, amellyel a többségi kormányzati döntéshozatalt igyekeztek akadályozni. Egyes képviselők akár 4–8 órás beszédeket is tarthattak, hogy késleltessék a törvényhozási folyamatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából