Egy svéd állami vállalat azt javasolja dolgozóinak a befogadás érdekében, hogy ne kívánjanak egymásnak boldog karácsonyt.
A SSAB acélipari vállalat egy belső levélben december elején úgy fogalmazott a dolgozóinak, hogy
a téli ünnepek közeledtével szokás, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánunk. Ez az évszak azonban gazdag a különböző kultúrák és vallások ünnepeiben. Hogy többféle ünnepet is említhessünk, mondjuk inkább azt, hogy boldog ünnepeket.
A Samnytt svéd hírportál cikke szerint a levelet a cég befogadási és sokszínűségi bizottságának egyik tagja tette közzé.
A svéd kormányt kívülről támogató Svéd Demokraták párt úgy reagált az acélóriás felhívására, hogy az a svéd kultúra elárulása.
„Nem szabad alkalmazkodnunk azokhoz, akik nem osztják a hagyományainkat; akik itt vannak, inkább mutassanak tiszteletet a svéd karácsony és a kulturális örökségünk iránt. Svédországban azt mondjuk, hogy boldog karácsonyt. Pont” – írták.
A Swarovksi nem, de a mézeskalács még belefér a karácsonyi büdzsébe
A magyar lakosság kétharmada 50 ezer forintnál is kevesebbet tervez költeni idén az ünnepekre, ráadásul több mint a fele kölcsönből vagy takarékoskodással fedezi az év végi kiadásokat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram