Életét vesztette Beregszászon egy magyar állampolgárságú férfi, akit kényszersorozáson az ukrán toborzók úgy megvertek, hogy kórházba került. Orbán Viktor Facebook-oldalán részvétét fejezte ki a gyászoló családnak.

A 45 éves magyar állampolgárságú kárpátaljai férfi halálhíréről nővére számolt be, közösségi oldalán azt írta, fivére hetek óta súlyos sérülésekkel feküdt a kórházban, Beregszászon – írta meg az Index.

A férfit július 6-án helyezték végső nyugalomra, az ügyre most derült fény.

Mandiner az áldozat egy ismerősére hivatkozva azt írta, az utcán álltak lesben a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársai, mikor S. József arra járt, megjegyezte, „sok kárpátaljai magyar társához hasonlóan ő sem akart a frontra menni meghalni Ukrajnáért”. A toborzók megütötték, majd szemtanúk szerint betuszkolták egy furgonba, és elvitték Ungvárra a toborzóközpontba, ahonnan Munkácsra szállították, ahol az erdőben vascsővel brutálisan megverték, másnap kiküldték a terepre, és ott összeesett.

Más értesüléseik szerint a férfi korábban kijelentkezett lakcíméről, és pszichiátriai vizsgálattal beszámíthatatlanságra hivatkozva igyekezett elkerülni, hogy besorozzák.