Drónokat észleltek egy belga katonai bázis felett – közölte Theo Francken védelmi miniszter az X-en, aki szerint nem egyszerű repülésről van szó, hanem „egyértelműen Kleine-Brogel ellen irányuló akcióról". A tárcavezető három nagyobb típusú és nagyobb magasságban haladó drónról írt.
Francken hozzátette: a rendőrség helikoptere, valamint járőrkocsik üldözték a drónt, de szem elől vesztették. A miniszter hangsúlyozta, mindent meg kell tenniük, hogy ezeket a drónokat lelőjék.
Az MTI emlékeztet: október elején már repültek azonosítatlan drónok a német határ közelében található belga Elsenborn katonai tábor felett. A légi eszközök Hollandia felől repültek Németország irányába.
Az elsenborni katonai bázis a belga hadsereg egyik kiképzőtábora, ahol lövészgyakorlatokat tartanak és drónteszteket végeznek egy 28 négyzetkilométeres terepen.
Váratlan vendég érkezett Ukrajnába, különleges fegyvereket vitt
Nagyszabású, 400 millió eurós (mintegy 160 milliárd forint) beruházást ígért az Ukrajnával közös drónfejlesztésbe Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter Kijevben tett, előre nem bejelentett látogatásán.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.