Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után – hozta nyilvánosságra Karl Nehammer osztrák kancellár pénteken az X portálon.
Ausztria ezer eurós készpénzsegéllyel támogatja azokat a szíriaiakat, akik szeretnének visszatérni hazájukba
– húzta alá a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy Szíriának most szüksége van a saját állampolgáraira ahhoz, hogy újjáépítsék az országot. Hozzátette, hogy a szíriai állampolgárokat érintő, folyamatban lévő menekültügyi eljárások felfüggesztése továbbra is érvényes Ausztriában.
Több más európai uniós országhoz hasonlóan Ausztria is felfüggesztette a szíriai menekültek menedékkérelmének feldolgozását, miután a szíriai lázadók a múlt héten megbuktatták Aszad elnököt.
Gerhard Karner belügyminiszter hétfői közleményében azt írta, hogy a családegyesítési eljárásokat is felfüggesztik. Hozzátette, hogy Szíria belpolitikai helyzetében „alapvető változás történt" azzal, hogy az utóbbi napokban váratlanul felgyorsultak az események, ezért fontossá vált a helyzet „átértékelése".
A 9 millió lakosú Ausztriában 2015 óta 87 ezer szír állampolgár kapott menekültstátuszt a hatóságoktól, ugyanakkor az elmúlt években már többször megszigorították a kormány menekültpolitikáját.
Az Aszad-rezsim bukását követően most Ausztria is lép
Ausztria a többi európai ország példáját követi, és felkészül a szíriai migránsok kitoloncolására.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére