Jelentkezési kötelezettséget írnak elő szeptember 1-jétől Alsó-Ausztriában a magánszálláson bejelentett menekültek számára - közölte Martin Antauer, az osztrák tartományi kormány biztonságért, bevándorlási ügyekért és polgári védelemért felelős tagja.
A szabadságpárti (FPÖ) politikus szerint
Kapcsolódó
az érintett menekülteknek havonta egyszer személyesen kell majd megjelenniük a körzeti közigazgatási hivatalban. Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy elesnek minden szociális juttatástól.
„A lehető legjobban meg akarjuk keseríteni a menedékkérelmi csalók életét" - hangsúlyozta Antauer közleményében. Az alsó-ausztriai intézkedés szerinte egy újabb eltökélt lépés az alapszolgáltatásokkal való visszaélések ellen.
„Teljességgel elfogadhatatlan, hogy az emberek magánszállásokra jelentkeznek be, hogy aztán segélyeket vegyenek fel az adófizetők terhére, valójában azonban máshol éljenek, vagy akár visszamenjenek a hazájukba nyaralni" - jelentette ki az alsó-ausztriai kormánytag, és felszólította a szövetségi kormányt is, hogy végre cselekedjen, hajtson végre következetes menedékkérelmi stoppot.
Hasonlóan nyilatkozott Udo Landbauer, a tartományi kormányfő szabadságpárti helyettese is. Ő úgy fogalmazott, hogy „Alsó-Ausztriát a lehető legkevésbé vonzóvá kell tenni a menedékkérők számára".
A magánszállásokon bejelentett menekültek jelentkezési kötelezettségét az FPÖ alsó-ausztriai koalíciós partnere, az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból is támogatták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben