Már régóta állt a fiókban az a törvénytervezet, amely megtiltja a 18 év alattiak házasságkötését és az unokatestvérek közötti házasságokat, s ezt most be is nyújtja az osztrák szövetségi kormány. A vonatkozó kormányjavaslatot a parlament elé terjesztik, és a tervek szerint még a nyári szünet előtt elfogadják – számol be az ORF.
A tilalom a kormány elképzelése szerint 2025 augusztusától lép életbe
– tolmácsolta Anna Sporrer (SPÖ) igazságügyi miniszter szerdai kormányülést megelőző szavait a 444.
A korra és rokonházasságra vonatkozó tilalom a bejegyzett élettársi kapcsolatokra ugyanígy vonatkozik.
Jelenleg Ausztriában 16 éves kortól is lehet házasságot kötni, ha a bíróság a fiatal kérelmére házasságképessé nyilvánítja. Ha a leendő házastárs már nagykorú, és a kiskorú alkalmasnak tűnik a házasságra, továbbá a törvényes képviselő beleegyezése is megvan, gyakorlatilag elhárul minden akadály. Most azonban véget vethetnek a gyermekházasságoknak.
A Statistik Austria adatai szerint meredeken csökken azon házasságok száma, amelyben legalább az egyik fél még nem töltötte be a 18. életévét. Bár 2015-ben még közel 50 ilyen esetet regisztráltak, 2024-re már hatra olvadt ez a szám.
Kevesebbet szülnek és ritkábban házasodnak a magyarok
A KSH adatai szerint csökkent itthon a születések és a házasságkötések száma. A tendenciáról az utca emberét kérdeztük. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz