Oroszország megállapodást kötött Fehéroroszországgal arról, hogy taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni a szomszédos ország területén – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami televízióban szombat este a TASZSZ jelentése szerint.
Putyin szerint ez a lépés nem sértené meg az atomsorompó-egyezményt. Hozzátette: az Egyesült Államok is nukleáris fegyvereket állomásoztat európai szövetségesei területén.
Putyin szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már régen felvetette a taktikai atomfegyverek telepítésének kérdését a Lengyelországgal határos Fehéroroszországban.
Putyin az amerikaiakkal példálózik
Az orosz és a fehérorosz kormány egyetértett a döntésben – hangsúlyozta Putyin az állami televízióban.
Nincs ebben semmi szokatlan: először is, az Egyesült Államok már évtizedek óta ezt teszi. Már régóta telepítik taktikai nukleáris fegyvereiket a szövetségeseik területére
– magyarázta az orosz elnök.
„Megállapodtunk abban, hogy mi is ezt fogjuk tenni, anélkül, hogy megsértenénk a kötelezettségeinket, hangsúlyozom, anélkül, hogy megsértenénk az atomsorompó egyezményre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeinket” – emelte ki.
Putyin arról is szólt, hogy Oroszország július 1-jéig befejezi a taktikai atomfegyverek tárolására szolgáló létesítmény építését Fehéroroszországban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Moszkva valójában nem adja át a fegyverek feletti ellenőrzést Minszknek.
Oroszország tíz taktikai atomfegyver szállítására alkalmas repülőgépet állomásoztat Fehéroroszországban – közölte az orosz elnök, és hozzátette, hogy Moszkva már számos nukleáris fegyverek indítására használható Iszkander rakétarendszert adott át Fehéroroszországnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben